Dobogókőnél, 2010-ben Fotó: Magerusan Marius
Verseimben nem találsz költői túlzásokat, formabontó merészségeket, de megtalálod önmagadat, erőt meríthetsz belőlük és velük együtt dicsérheted az életet, mely csodaként van jelen nap mint nap életünkben. M.Simon Katalin
Test
Miért?
Miért, a virág
Szépsége elhervad?
Miért a vágy,
Mint égő tűz elhamvad?
Miért csak álmodban
Lehet visszatérni,
Az elmúlt szenvedélyt
Újra megélni?
Miért, ha érzed,
Hogy lankad a fény,
Szunnyadó lelkedben
A nyár táncra kél?
Ha játszik veled
Az őszi napsugár,
Miért reméled,
A tél még messze jár?
Ha látod a fáknak
Bíbor palástját,
Lényedet apró
Félelmek megszállják...
Miért? – kérdezed
Újra és újra,
Míg mulandó léted
Az idő sodorja.
Ajándék
Ölembe hulló sárga levél –
Az őszt sodorja felém a szél…
Lelkem kapuját kitárom,
Térj be hozzám, fáradt vándor!
Jöttöd számomra ajándék,
Asztalomnál légy hát vendég!
Égő szomjadat enyhítse
Forrásomnak tiszta vize!
Szüleim, 1939.
Ezer karjával ölel
A jelenbe nyúlva
Ezer karjával ölel,
Hogy biztos legyen a jövőnk…
Táguló perspektíva
Szüleim, 1939.
Édesanyám emlékezete
Anyámnak választottalak én,
S te befogadtál szíved alá...
Vigyáztad magzati létemet,
Vágytam gyöngéd érintésedet,
Sarjadó lényem felfogta már,
Nékem suttogod, szeret anyád,
Szívem dobogta, szeret anyám!
Sokszor hallottam történeted,
Fogantatásom lett végzeted...
Mondták, ne félj, ő vigyáz reád,
Szeret téged az édesanyád!
Szívem dobogta, szeret anyám!
Életöröm
/Horvázh Piroska festménye előtt/
Egy pillanat,
Mit a képzelet megragad,
Tánc, melyet az ecset
Színekkel játszva lejt
A vászon falán,
Oly könnyedén…
E frigyből
Különös alak, pár virág,
Mint éjből napvilág
Életre kel,
Hogy némán mondja el,
Élni öröm!
Mély a múlt,
Kötelék,A jelenbe nyúlva
Ezer karjával ölel,
Hogy biztos legyen a jövőnk…
Táguló perspektíva
Test
lélek
értelem
forgunk,
mint orsó
a térben
sirül a fonal
nő, gyarapszik
nem látod hol a vége
test
lélek
értelem
szállunk
mint levél
a szélben
köröttünk
egyre tágul a tér
míg eggyé válunk a fénnyel.
Van-e, ki…
Érkezésed lesi türelemmel…
Fájdalom sikolyának visszhangjában
Kiragad anyád testének melegéből,
Rohan veled kezdet és vég között,
A dimenzió széltét rád bízza keggyel,
Hosszát kiméri kedve szerint.
Van-e, ki önkényuralmát
Bírsággal sújtsa,
S lelassítaná a rohanó időt?
